Németország - Ungarn.Center

NYUGAT-EURÓPÁBAN
MAGYAR VONATKOZÁSÚ RENDEZVÉNYEK ÉS CÍMEK
A www.ungarn.center
2020. előtti webhelye
Tartalomhoz ugrás

Németország

Ungarisches Heim und Siebenbürgische Mission e. V.

a Teleki Pál-díjjal kitüntetett SZÉCHENYI KÖR és
Magyarország  Főkonzulátusa  München

M E G H Í V Ó
Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:

WÉBER KRISZTINA művészeti író, Budapest
Magyar München, a történeti festészettől a nagybányaiakig

Vendégünk a Bács –Kiskun megyei kis sváb faluban, Hartán született. Író, újságíró, fordító. Írásai sorra jelennek meg az Akadémia Kiadó által kiadott MediArt folyó¬iratban, a Hitel folyóiratban és a Magyar Nemzetben. Könyvei: „Ember a képek mögött – művészet, kultúra, história” (2014), „A Fallaci – Harcban a világgal a világért” (Oriana Fallaci életéről, 2019) és fordításában megjelent Edgar von Schmidt-Pauli Horthy Miklósról szóló, 1936-ban kiadott korrajza. A She magazin
kulturális rovatának állandó szerzője.

A magyar művészettörténet egyik, talán legjelentősebb hatással bíró korszaka volt a müncheni időszaknak nevezett kor, 1850 és 1900 között, amikor közel ötszáz magyar művész koptatta a Bajor Királyi Művészeti Akadémia köveit. Az akadémián tanultak legnevesebb művészeink, közülük kerültek ki a történeti festészet kiemelkedő alakjai, és innen indult el a magyar modern művészet is. De az a nemzedék is Münchenből érkezett haza, amely Budapest századfordulós világvárosi arculatát az épületektől a szobrokig megformálta. Vajon mik azok az okok és körülmények, amik éppen Münchenbe vonzották őket? A mai előadás erre keres és ad választ.
Az estét vezeti:  Dr. Kottra Gábor

Figyelem! Rendhagyó helyszín és időpont! A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött és annak sorrendjében lehetséges. Regisztráció 2020. március 23-ig az einladung-muenchen@mfa.gov.hu vagy 089-962280200 elérhetőségeken.

Magyarország Főkonzulátusa, 81679 München, Mauerkircherstraße 1a
2020. március 26-án, CSÜTÖRTÖKÖN, 18.00-kor

Szíves költséghozzájárulására számítunk. Mindenkit szeretettel várunk!



Március 15-i ünnepség Düsseldorfban

A magyar katolikus egyházközség és Magyarország düsseldorfi főkonzulátusának közös rendezvénye március 15. alkalmából Düsseldorfban, március 15-én, a 11 órás szentmise után a közösségi teremben. Helyszín:

40547 Düsseldorf-Lörick
Löricker Str. 35
Maria, Hilfe der Christen Kirche
2020. március 15-én
a düsseldorfi szentmise utáni megemlékezés
a koronavírus terjedésének veszélye miatt elmarad!
Farsangi, magyar Táncház és gyerektáncház 2020 február 15-én, szombaton Hagenben! Hagyományos, élő magyar népzene és néptánc, éneklés, tánctanítás, jóhangulat! Muzsikál Peller Bendegúz és zenekara (Budapest)! Cím: St. Josef Gemeindehaus, 58097 Hagen, Schmale Str.18 (Altenhagen).

Jelmezes GYERMEKTÁNCHÁZ 17:30-19:00  ----  különböző tájegységek játékai, táncai, dalai, arcfestés, jelmezbemutató!

TÁNCHÁZ MINDENKINEK 19:00 – ca. 24 óráig – Csókási Imre néptánctanár vezetésével különböző táncok lépései elsajátíthatók, majd kedvük szerint, szabadon kipróbálhatók.
Jelmez nem kötelező, de, ha ha valaki jelmezben szeretne jönni, akkor magyar, vagy más népies öltözéknek örülünk!

„Batyúsbál“- „ha jöttök lesztek, ha hoztok esztek“. Az italokat azonban helyben kell venni!
Belépőjegy: gyerek (4-17 é.) 4,-€; felnőtt 8,-€; családijegy (2 felnőtt+2 gyerek) 20,-€. Jelentkezést kérünk: I. Münnich Tel.:02337/2119; vagy Berta család T.:02331/307737; e-mail: vadrozsa@web.de   Kérjük, továbbítsák a rendezvény hírét!
Előzetes: májusban Anyáknapi ünnepség lesz és 2020. nov. 7-én Őszi bálunk!  

Stuttgart, 15. Februar 2020 - "A család válsága - okok és kiutak" Az előadók között Dr. Téglásy Imre

Noch 10 Tage bis zum Symposium in Stuttgart: Jetzt anmelden!
Interview mit "Die Tagespost"

Der Countdown läuft: In zehn Tagen, am Samstag, den 15. Februar, findet in Stuttgart unser diesjähriges Symposium „Familie am Abgrund – Ursachen und Auswege“ statt. Melden Sie sich jetzt an und sichern Sie sich einen der letzten freien Plätze.
Freuen Sie sich auf die Vorträge von Prof. Dr. Jörg Guido Hülsmann, Prof. Dr. Raphael M. Bonelli, Dr. Hubertus Knabe und Dr. Imre Téglásy sowie die Vorstellung der drei Familienprojekte. Sie werden zudem die Gelegenheit zu vielen Gesprächen mit den Referenten, Ausstellern und anderen Teilnehmern haben.
Alle Informationen zu den Vorträgen und Referenten sowie die Anmeldung finden Sie unter: www.familie-am-abgrund.de
Der Eintritt ist frei. Spenden sind erbeten. Eine verbindliche Anmeldung ist erforderlich. Die Tagungsadresse wird den bestätigten Teilnehmern kurzfristig bekannt gegeben.
Anlässlich unseres Symposiums hat Jürgen Liminski mit mir ein Interview für unseren Medienpartner Die Tagespost geführt, das Sie hier exklusiv lesen können (Seite 26).

Wir sehen uns in Stuttgart!
Herzliche Grüße, Ihre
Hedwig von Beverfoerde
P.S.: Die Kosten für Saalmiete, Technik, Sicherheit etc. sind sehr hoch. Bitte unterstützen Sie unser großes Symposium mit Ihrer Spende – entweder per Überweisung oder per PayPal.

Deutsch-Ungarische Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V.:

Előadás és vitakor

csütörtökön, 2020. február 6-án, 18.30 órakor.

Helyszín:
Haus am Rhein, Elsa-Brändström-Straße 74, 53227 Bonn

Téma: "Aktuelles zum deutsch-ungarischen Verhältnis" (a német-magyar viszony manapság). Előadó: Hans Kaiser, hajdani miniszter, a magyarországi Konrad Adenauer Alapítvány igazgatója.

Vortrags- und Diskussionsveranstaltung unserer Deutsch-Ungarischen Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V.:

Sie findet statt am
Donnerstag, 6. Februar 2020, 18.30 Uhr,
Haus am Rhein, Elsa-Brändström-Straße 74, 53227 Bonn
Unser Thema wird sein: "Aktuelles zum deutsch-ungarischen Verhältnis". Ich freue mich sehr, dass unser Präsidiumsmitglied Hans Kaiser, Minister a.D. und langjähriger Leiter der Konrad-Adenauer-Stiftung in Ungarn, zu diesem Thema sprechen wird.
Im Anschluss werden wir Sie in geselliger Runde gerne auch über weitere Planungen für unsere Aktivitäten als DUG informieren.
Lassen Sie uns zwecks besserer Planbarkeit bitte durch eine kurze Mail unter kontakt@dug-dach.de oder gerne auch als Mailantwort auf diese Nachricht wissen, ob wir mit Ihrer Teilnahme rechnen dürfen.
Ich würde mich sehr freuen, Sie in Bonn zu treffen und verbleibe bis dahin
mit herzlichen Grüßen

Gerhard Papke
Dr. Gerhard Papke
Landtagsvizepräsident NRW a.D.
Präsident der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft
in der Bundesrepublik Deutschland e.V.

Ungarisches Heim und Siebenbürgische Mission e. V.
Commerzbank München: Kto-Nr. DE25 7004 0041 0670 7533 90
Honlap: http://www.széchenyi-kör.de

a Teleki Pál-díjjal kitüntetett SZÉCHENYI  KÖR


M E G H Í V Ó
Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:
TAR FERENC egyetemi tanár, író, Keszthely

KESZTHELY VÁROS TÖRTÉNETE
                                                               „És én olyan embertől, ki szülőföldje látásánál örömre nem gerjed,
                                                                           fel nem lelkesül, félni tudnék Orbán Balázs

Vendégünk Miskolcon született 1955-ben. Érettségije után 1975-1980 között a debreceni egyetemre járt, ahol történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. 1981-1995 között a keszthelyi Balatoni Múzeum történészeként dolgozott. 1995-2019 között a hévízi Bibó István Gimnáziumban, valamint 2004-2010 között a keszthelyi Pannon Egyetemen tanított. Mindeközben szerkesztette a Pannon Tükör, a Hévíz és a Pelso című balatoni honismereti folyóiratot. Jelenleg a hévízi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. Keszthely, Hévíz történetével kapcsolatban számos könyvet jelentetett meg. Legutóbbi kötete: Egy arisztokrata család mindennapjai. Keszthely, 2019.

A Balaton északnyugati részén található Keszthelyt gazdag kulturális hagyományai, műemlékei, múzeumai miatt a Balaton fővárosának is szokták nevezni.
A város határában található Fenékpuszta, az egykori Valcum, ahol egy 1. századi római erődítmény maradványai találhatók. Keszthely neve 1247-ben szerepel először írott forrásban. A település fejlődése a 14. században - Lackfi II. István nádor idejében - gyorsult fel. Később, az 1730-as évek végén a Festetics család hatalmas birtokainak központja lett. Keszthely és a család élete ekkortól a II. világháború végéig összefonódott. Különösen Festetics I. György tett sokat a település kultúrális felvirágoztatásáért. A város mai nevezetességeinek nagy része a Festeticsekhez kötődik.

Az estét vezeti: Kucsera János

Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40
2020. január 31-én, pénteken, 19.00-kor

Szíves költséghozzájárulására számítunk. Mindenkit szeretettel várunk!
Telefon: +49 2841 28053
Mobil: +49 176 960 78000
Fax: +49 2841 18424
The FL Intercoop Group
Ficsor László
D-47441 Moers, Neuer Wall 2
és címek Nyugat-Európában
Magyar vonatkozású rendezvények
Vissza a tartalomhoz